Bemutatkozás

Szervezetünk a szövetkezeti forma szinergista hatásait kihasználva, rendkívül hatékonyan – ezáltal alacsony vállalási díjakkal – működik. Foglalkozunk piackutatással, összetett adminisztratív szolgáltatások nyújtásával, továbbá nyelvi fejlesztéssel és fordítással. Magasan kvalifikált nyelvtanáraink segítségével könnyedén és gyorsan tanulhatnak partnereink nyelveket.

Szövetkezetünk 2013 óta több sikeres projektben vett részt Somogy illetve Békés megyében. Céljai közt szerepel a hátrányos helyzetű csoportok felzárkóztatása és a munkaerő-piacon történő elhelyezkedésük elősegítése. Ki kell emelni a sikeresen megvalósított TÁMOP-2.4.3.D.1-13/1-2013-0084 számú, "Szociális gazdaság fejlesztése az Együtt Másokért Szociális Szövetkezetnél" című projektet, melynek keretében 4 főt foglalkoztattunk a Szövetkezet piackutatási tevékenységének fejlesztése céljából. 2018-ban kezdtük meg az EFOP-1.11.1-17-2017-00009 azonosító számú projekt megvalósítását, melynek keretében 7 főt foglalkoztatunk és összetett adminisztratív szolgáltatásokat nyújtunk, elsősorban szervezeti partnereink számára.